9.rész

 Sziasztok! Jajj, miért van az, hogy akárhányszor jövök ide, mindig egy csomó mondanivalóm van nektek? Mindegy, remélem azért nincs ellenetekre.
 Szóval, az van, hogy nem kaptam sok visszajelzést, ami kicsit elkeserített, de azért megcsináltam a FACEBOOK CSOPORTOT. Remélem sokan csatlakozni fogtok.
 Aztán, mint mondtam múltkor, a blogversenyben sajnos nem nyertem, de kaptam egy részvételi oklevelet, amit megmutatnék nektek. Nem is igazán büszkeségből, hanem talán csak azért, mert ez életem első 'virtuális oklevele' :D

De legalább több, mint a semmi!
 Még egyszer szeretném megköszönni a visszajelzéseket a blogomról. Nem. Ezt nem lehet csak úgy megköszönni. Mert nekem többet jelent egy egyszerű 'köszönömnél'. És ki fogom találni, hogy mivel hálálhatnám meg nektek mindezt! 
És még egy dolog, amit fontosnak érzek leírni. Gondolhatjátok rólam, hogy én egy olyan író vagyok, aki "nyalizik" az olvasóinak. Teljesen nyugodtan. De csak megsúgom, hogy én SZERETEM az olvasóimat, mert hihetetlen sok mindent köszönhetek nekik! Támogatnak, amire szükségem van! Nem "nyalizásból" vagyok nyílt az olvasóim felé, hanem azért, mert valóban fontosak számomra, és szeretném őket minél jobban megismerni. Röviden ennyi, de írhatnám én még napestig! Akinek nem inge, ne vegye magára, de gondoltam ezt leírom.
 Még csak annyi, hogy remélem nincs harag, amiért a rész csak Harry szemszögéből van, és nem is túl hosszú...
 Szóval azt hiszem ennyit szerettem volna, most pedig jó olvasást!

UI.: Ezt a részt pedig az egyik legjobb bárányomnak ajánlom, és üzenem neki, hogy 'Everything is gonna be alright'...Tudja kiről beszélek ;) <3 <3


Harry
 - Hahó! - léptem be a vízhangzó tornaterembe. Látszólag teljesen üres volt. Hangokat hallottam a szertárból. Halk beszédet. Benyitottam, és hirtelen mindenki elhalkult és felém nézett. Hárman voltak bent - Hali - köszöntem furcsán
 - Szia - köszöntek kórusban
 - Mit csináltok itt? - kérdeztem
 - Én büntit kaptam, és takarítanom kell, ők pedig segítenek - mutatott az egyik srác a háta mögé, ahol másik két fiú állt - Te?
 - Büntetés - rántottam vállat

 - Nos, emberek! Egy- Kettő! A végzősök sulibulijából egy csomódíszlet meg miegymás maradt, amit össze kell szednetek, plusz a fekete cipő csíkok, felmosni. Felmosót, seprűtés egyéb dolgokat találtok ott a sarokba. Nagyjából ennyi a dolgotok. Amíg én azt nem mondom, hogy mehettek, addig mindenki marad! Hol van Malik? - lépett be a tanár és már vázolta is, hogy mit kell tennünk
 - Malik? - kérdeztem vissza - Ő is itt lesz? A francba!
 - Jól van Styles! Nyugodj le és állj neki a takarításnak - nyomott a kezembe egy rongyot a tanár - Ha Malik meg nem ér ide 10 percen belül egy órával tovább marad az biztos - mormolta miközben elhagyta a szertárat
 - Egyébként Harry - lépett elém az egyik barna hajú srác - Én Louis vagyok -tartotta a kezét, amit megráztam
 - Te már tudod az enyémet, szóval... - mosolyodtam el
 - De nem tudja az igazi neved! - hallottam meg egy ismerős, pimasz hangot az ajtóból
 - Mi van? - kérdezte értetlenül Louis
 - Semmi - legyintett mosolyogva Natalie, és beljebb lépett
 - Hogyhogy nem hoztad magaddal a kis barátodat? - kérdeztem
 - Ne aggódj, Malik mindjárt jön - legyintett
 - És te mit keresel itt egyáltalán? - tettem fel egy újabb kérdést. Habozott, és eltűrte a szemébe lógó haját. Elgondolkozott. Ekkor belépett Zayn is, ledobta a sarokba a fekete táskáját és nekidőlt a falnak
 - Szia neked is - mondta szemrehányóan a szőke
 - Na hát én akkor megyek is! Sziasztok! Jó takarítást - mosolyodott el azzal a tipikus gonoszul pimasz mosolyával Natalie, és már el is ment. Kikerülte a kérdésem, hogy miért van itt. Méghozzá elég rafináltan. Megőrizte a méltóságát és egy pillanatra sem jött zavarba nyilvánosan. Valami miatt pedig idejött. És van is egy sejtésem. Valaki odavan Mr.Malikért...
 Ahogy a gondolataimba merültem észre sem vettem, hogy elmosolyodtam
 - Hé, Styles! Minek örülsz ennyire? - vetette felém a kérdést Zayn
 - Közöd, Malik? - dobtam felé a nedves rongyot, amit még azóta a kezembe fogtam. Egy egyszerű mozdulattal el is kapta, majd rögtön ledobta maga mellé a földre
 - Na emberek, lássunk neki! - csapta össze a tenyerét Louis, majd kiment a szertárból
 - Szőke, hogy hívnak? - kérdeztem kicsit flegmán
 - Niall - vágta rá
 - Téged? - néztem a másik srácra
 - Liam...- motyogta, mire felnevettem. Nem a nevén nevettem. Most fél tőlem, vagy mi? Te jó ég, én nem gyilkos vagyok! Nem oltom be, nem szólok be neki, mert nem vagyok olyan ember, aki ártatlanokat bánt, akár szóban, akár fizikailag. Összekever az olyasfajta emberekkel, mint Zayn. Na, belőle simán kinézném, hogy megüt egy olyan embert, aki aligha ártott neki, vagy egyáltalán nem. Ez az ő fajtája, ez ő. Rosszindulatú.

 Fél óra takarítással eltöltött idő következett, ami alatt szinte egyikünk sem szólalt meg. Vagy ha mégis, akkor az nekem biztosan nem tűnt fel, mert teljesen belemerültem a gondolataimba. Natalie... Amikor a folyosón voltunk. Előttem lebegett a mélybarna szeme, ami még akkor is pimaszul nézett a szemeimbe az arcába lógó barna tincsek mögül, amikor a falnak szorítottam. Nem rémült meg, nem csodálkozott és nem háborodott fel. Ellenkezni sem próbált. Hihetetlen csaj. Más, mint a többi lány...
 A tornaterem sarkához értem, ahol leültem, felhúztam a térdem és csak meredtem magam elé. Semmi életerőm nem volt takarítani.
 - Mi van? - ült le mellém Louis. Miután nem válaszoltam semmit, folytatta - Miért kell takarítanod? Úgy értem... - kezdett volna magyarázkodni, de enélkül is megértettem a kérését, ezért közbe szóltam
 - Mert szimplán poénból lefogtam egy lányt - mondtam rá sem nézve
 - Minek fogtad le? - kérdezte értetlenül
 - Mondtam már. Poénból!
 - Jó, hallottam. De ez miért lenne poénos? És ezért miért kaptál büntit? - faggatózott tovább
 - Hát... Mert amúgy tanítás volt - tettem hozzá
 - Szóval tanítás alatt, poénból lefogtál egy csajt...- összegezte. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni, ezért csak lemondóan legyintettem egyet. Hosszú csend következett, ami lassan frusztrálóvá vált számomra, így vettem a fáradságot és megszólaltam
 - Na és te? Te miért vagy itt? - fordítottam felé a fejem
 - Mert sokat telefonoztam. Pedig van mentségem! - fújtatott
 - Na és mi az? - kérdeztem visszatartott nevetéssel. Vicces volt nézni, ahogy durcásan összefonja maga előtt a kezeit. Akárcsak egy kisfiú, aki nem kapja meg a játékát.
 - A barátnőm beteg! És nem értik meg, hogy szeretném tudni, hogy minden rendben vele!- közölte hitetlenül
 - Igen. Ez valóban...tragikus - tettetem egyet értést. Megforgatta a szemeit, és olyan "Ezt te nem értheted!!" legyintéssel lezárta a témát. És igaza is van. Ezt nem érthetem, mert a megszámlálhatatlan sok exeim közül egyikbe se voltam szerelmes. Még soha nem voltam szerelmes, így valóban nem érthetem.
 - Huh, sziasztok - ült le fáradtan, velünk szembe a kék szemű szőkeség...ha jól emlékszem Niall
 - Szia - köszönt Louis ásítva
 - Lepacsiztál Mr.Styles-al? - kérdezte vigyorogva Niall. Egyértelműen a kérdést Louisnak szánta, de meg sem várva, hogy válaszoljon, közbe szóltam
 - Ne hívj így! Még a tanároktól is rühellem!
 - Bocs - nevetett fel - Te is jössz gólyatáborba - kérdezte ezt már tőlem. Bólintottam. Természetesen nem szívesen megyek, de egyfelől anyu kiskutya szemeinek még néha én sem tudok ellenállni, másfelől, pedig Gemmának sikerült meggyőznie, hogy ez milyen jó buli
 - Egy pillanat! - pattant fel a földről Niall, ahogy csörögni kezdett a zsebében a telefon. Néhány percet beszélt, közben pedig össze-vissza sétálgatott, majd visszajött közénk - Jó hír! - ült vissza mosolyogva
 - Mi az? - kérdezte Louis izgatottan
 - Apu egy teljes hétre elment, a melója miatt! - mondta ki, az én arcomra meg döbbenet ült. Ennek mégis miért örül?!
 - Te ennek örülsz? - húztam fel a szemöldököm, és kicsit feljebb húztam a térdem, kezeimet meg megtámasztottam rajta
 - Hát tudod... - komolyodott el az arca - Az én apám...kicsit...Hogy is fogalmazzak? Egy szemét! És még enyhébb szó is rá!
 - Miért? - kérdeztem
 - Megütötte az anyámat - motyogta. Elcsodálkoztam, de jobbnak láttam inkább nem mondani, vagy kérdezni semmit. Az együttérzés soha nem volt az erősségem
 - Na mi van itt? - ült le Niall mellé Liam is. Na, ő hiányzott innen a legjobban!
 - Nemzetközi probléma megosztó nap! - vágta rá Louis
 - Társulok - fújta ki magát Liam, aki egészen eddig szorgosan takarított
 - Nagyszerű! - mondtam, majd a zsebembe nyúltam a telefonomat keresve, hogy megnézzem mennyi az idő. Kinyújtottam a lábaimat, és kicsit felemelkedtem, hogy jobban hozzáférjek a nadrágzsebemhez, amiből rögtön ki is esett egy doboz cigi, és a kulcsom.
 - Te cigizel? - kérdezte döbbenten Liam
 - Meglepődtél? - kérdeztem vigyorogva, és még mindig a zsebembe turkáltam, mire végre sikerült kiszednem a telefonom Louis egy egyszerű mozdulattal előszedte a sajátját
 - Fél öt - mondta, és már vissza is csúsztatta a zsebébe a mobilját. Nem vettem a fáradságot, hogy én is visszaszenvedjem a zsúfolt zsebembe, így a kezembe kezdtem forgatni, össze-vissza, amire hamarosan ráuntam, és letettem magam mellé a földre.
 - Nekem van időm... - motyogta halkan Liam - Nincs kikötve, hogy mikor érek haza... - látszott rajta, hogy eléggé rossz kedve van
 - Mert? - kérdeztem, miután senki nem adott életjelet
 - Alig látom a szüleimet. Van, hogy hetekig. Egyébként már megszoktam, csak néha...
 - Hiányoznak...vágom - bólogattam
 - Ja...- húzta a száját
 - Tehát... - szólaltam meg egy rövid csönd után - Neked beteg a barátnőd -mutattam Louisra
 - Nem csak beteg! Majdnem ezer kilométerre van tőlem! - egészítette ki az összegzésemet
 - Neked apád egy barom - mutattam Niallre, mire bólintott - Te pedig alig látod a szüleidet! - néztem Liamre, mire ő is csak csendesen bólintott - Huh... - ráztam meg a fejem. Hihetetlen, hogy másnak is vannak gondjai. Persze, ezt eddig is gondoltam, de valahogy....Nem is tudom. Nem így képzeltem el. Vagyis...nem tudom...
 - Most te jössz! - biccentett Louis felém a fejével
 - Mi? - kérdeztem értetlenül
 - Te mesélsz a gondodról...Már ha van...- fejtette ki
 - Semmi közötök az én problémámhoz! - nevettem föl hitetlenül
 - Mi is elmondtuk! - nézett felém Niall
 - Végül is, hamarosan az egész suli tudni fogja... - vontam vállat - Piálok, bulizok, party drogos vagyok, nőket viszek haza és... - itt abba hagytam. Folytattam volna, mert valahol belül tudtam, hogy nem csak ennyi a bajom. Eddig kimondott szavaimtól mindhárman elcsodálkoztak. Én pedig az utolsó, ki nem mondott szavamtól. Mégis miért? Mi benne olyan különleges? Amikor soroltam a srácoknak a bajaim...egyszerűen csak szemrebbenés nélkül folytattam volna, de észbe kaptam és meggondoltam magam. Hirtelen zuhantam a gondolataim közé, miközben három döbbent és kíváncsi szempár fürkészett és várta a be nem fejezett mondatom folytatását. Az utolsó szót, amit még magamba sem tisztáztam... Natalie...Az ő neve lett volna a mondatom utolsó szava, de nem mondtam ki. Nem értem! Nem értem ezt az egészet! Egyfolytában a szemem előtt lebeg az arca. Amikor kiabált velem. Amikor a falhoz szorítottam. Az a pimasz mosoly, ami mindig ott bujkál a szája szélén. A nevetése, amikor a nevemmel szórakozik. Az érintése, amikor megfogta a vállam. A barna tincsei ami legtöbbször a szembe lóg.
 MI A FRANCOT CSINÁLOK ÉN?! Egy lányról ábrándozok, vagy mi?! De hisz ez hülyeség! Egy hülye vagyok! Nem is értem...
 - Hahóó! - eszméltem fel Niall kiabálására, és arra, hogy az arcom előtt lebegteti a tenyerét fel-le
 - Mi van? - ráztam meg a fejem
 - És? - várta a mondatom folytatását Louis
 - Semmi... - motyogtam
 - Harry, minden oké? - mászott a képembe Niall
 - Aha - vettem fel a földről a telefonomat, majd felálltam és a zsebembe tuszkoltam
 - Nem mehetsz el, amíg Mrs.Parks nem engedi!- szólt utánam Niall, amikor felkaptam a földről a táskám, és az ajtó felé indultam
 - Malik is elment - vontam vállat. Hangom visszhangzott a tornaterembe, ahogy az ajtó csapódása is. Lassan hat óra felé, már kicsit sötétedett odakint. Meg sem lepődtem, amikor a kis utcához érve, Zayn szólított le. Nem volt még annyira ötét, így tisztán láttam, hogy a lassan már törzshelyévé váló kukák mellett támaszkodott, és szívta a cigijét.
 - Szevasz Styles! - köszönt a szokottnál vidámabban
 - Csá Malik! - léptem felé
 - Milyen volt a takarítás? - vigyorodott el
 - Nagyon jó - bólogattam - Nézd... kezdtem. Most már tényleg leszállhatsz rólam. Már semmi közöm Skylerhez! - váltottam hirtelen témát, mert tudtam, hogy van valami hátsó szándéka
 - Tisztában vagyok vele... - mondta lehajtott fejjel
 - Akkor mi a francot akarsz tőlem? - emeltem meg egy kicsit a hangom
 - Hé, Styles! Nyugi! Segíteni szeretnék! - mondta ki, mire teljesen ledöbbentem. Hogy Zayn? Nekem? Segíteni? És mégis miben?

4-5 komi és kövi :)