Sziasztok! Sikerült összehoznom egy részt (csak nektek csak most). Köszönöm 13 feliratkozót és a 2600+ oldalmegjelenítést. Szomorú vagyok a kevés komik miatt, úgyhogy mától szigorúbban tartom magam a komment határhoz. Kérlek benneteket, vegyétek a fáradságot és írjatok. MÉG KÓDOT SEM KELL ÍRNI!
Aztán tegnap, merő unalomból nekikezdtem egy elég érdekes blognak :D hát, nézzetek be!
(külsőt ne nézd, az még javításra szorul). http://truestoryofmyfalselife.blogspot.hu/
Hát jó olvasást!
Louis
A tesiterem takarításból végül egy lelkizős beszélgetés lett, ami fiúktól nem gyakori, de mindannyiunk már annyira színültig tele van problémákkal, hogy egyszerűen muszáj volt már kiadni magunkból. Ami számomra a legmeglepőbb volt, hogy Harryvel is megtaláltam a közös hangot. Igazából annyira nem is különbözik. Olyan, mint bárki. Problémákkal, tulajdonságokkal, humorérzékkel és rossz szokásokkal. Nehéz élete lehet, és szeretnék neki segíteni. Váratlanul állt föl, és ment is el, aminek a felügyelő tanár (akinek elméletileg felügyelni kellett volna ránk. Gyakorlatilag, ez már egy másik kérdés), nem örült felettébb. Főleg, mert nem csak Harry, de Zayn is hamar elhúzott.
- Louis - nyávogta Lottie, aki hozzám hasonlóan éppen a kanapén terült el
- Mi van? - megerőltettem magam és felé fordítottam a fejem
- Kérek kaját! - nyafogta
- Kérjél! - nevettem fel erőtlenül
- Tökfej! - forgatta a szemeit - Úgy értem tőled! - megint felnevettem, ezúttal erőteljesebben. Na persze, majd őfelsége kedvéért felállok erről a kényelmes kanapéról
- Várhatsz, töpszli!
- Fizzy! - szólt Lottie, a hozzánk legközelebb tartózkodó húgomnak, aki egyből felénk figyelt - Szólsz anyának, hogy hozzon kaját- Fizzy cuki kiscsaj, érti a dolgát, egyszerűen csak nemlegesen megrázta a fejét, és újból belemerült a játszásba. Lottie idegesen morgott egy sort, majd feltápászkodott, és végre volt elég helyem elnyúlni a kanapén.
Szóval egy darabig henyéltem, majd egy kisebb konfliktusba keveredtem a nagyobbik húgommal, akit nem engedtem leülni a kanapéra, majd miután lenyugodtak a kedélyek (természetesen a kanapé továbbra is a tulajdonomba maradt), elszunyókáltam és, hogy az álomba illő ébredés el ne maradjon, arra keltem, hogy Mark mit sem törődve azzal, hogy ott vagyok, nemes egyszerűséggel, rácsücsül a gyomromra. Hangosan felnyögtem, és fel is szerettem volna ülni, mert az érzés távol volt a kellemestől, ezért nem lettem volna képes nyugodtan feküdni tovább.
- Louis, drága! Rosszat álmodtál? - hajolt fölém Mark
- Nem! - nyögtem elfojtott hangon a fájdalomtól
- Rendben, akkor húzás pakolni, mert holnap tábor, és még sehol sem tartasz, te pedig elég nagy kisfiú vagy már, hogy magadnak bepakold a dolgaidat
Egy megvető pillantást vetettem felé, majd miután leszállt rólam, feltápászkodtam, és elmentem pakolni
Harry
Zayn ajánlatán egy csöppet sem lepődtem meg. Még mindig odavan Skylerért, éppen ezért arra kért, hogy segítsek neki, cserébe nem terjeszti el a magánügyeimet. Na szép! Kerítősködjek? Kényszerből? Mit vár tőlem? És egyáltalán miért pont tőlem, akit eddig elméletileg utált? Ott van Natalie is! Őt is megkérhetné! Vagy bárki mást! Miért pont én?... Áh, de mindegy. Én megteszem, ami tőlem telik, bár magam sem tudom miért...
- Kopp- kopp - dugta be a fejét az ajtómon Gemma
- Máskor az ajtón, a kezeddel, és csak azután gyere be - adtam a tanácsot miközben beledobtam egy pólót a bőröndömbe
- Beszélhetnénk? - jött beljebb, majd becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt
- Persze, mondd!- dobáltam a cuccaimat a bőröndbe
- Figyelj...ez most fontos...és komoly...és tudom, hogy utálod, ha ezzel csesztetlek, de most...na, érted...- dadogott
- Mi van? - vontam fel a szemöldököm
- Csak tudod...Nemsokára tábor. Holnap. Szóval, ígérd meg nekem, hogy nem csinálsz hülyeséget! - nyögte ki végül, miközben össze-vissza sétálgatott körülöttem
- Mire gondolsz?
- Tudod te azt jól! - biccentett a fejével
- Oké, nyugi, nem fogok - nevettem fel
- Jó, oké értem! - tartotta maga elé a kezeit - De érezd azért jól magad - ölelt át
- Majd igyekszem - nevetve visszaöleltem
***
A tábor Manchesterben volt, az út pedig hosszúnak tűnt, bár azt mondják nem volt az. Mindegy, számomra egy örökké valóság volt. Volt aki fárassza az agyam egész úton, mert Louis egyből lehuppant mellém. Ez a gyerek telis-tele van energiával. Egész úton be nem állt a szája.
- És te? Honnan jöttél? - kérdezte, miután levázolta, hogy ők Donca...akárhonnan költöztek Londonba
- Kiskorom óta Londonba élünk - motyogtam fáradtan
- Egyébként szép hely, de én Doncastret ezerszer jobban szerettem
- Ezt már mondtad - fújtam ki a levegőt
Niall
Az út Liam mellett szótlanul telt. A tábor egy lepukkant kollégiumba volt. Négyesével voltunk beosztva. Liam, Jake, Louis és én voltunk a 16-os szobába. Igen, lényeges volt a szobának a száma! A veünk szemben lévő 15-ösben Zayn, Harry és még egy agyilag nem komplett srác, Josh volt. Azért voltak hárman, mert éppenséggel nincs több fiú. A lányok beosztását pedig nem tudom.
Harry
Josh és Zayn elmentek a többiekkel vacsizni, ahol elméletileg nekem is ott kellett volna lennem.
- Hé, Styles! Hát te? - hallottam meg a hangot az ajtó felől, mire egyből oda néztem
- Nem voltam éhes - vontam vállat, Natalie pedig elmosolyodott
- És igazából mi a baj? - lépett beljebb. Most mondjam el neki, hogy valószínűleg szeretem őt, de még én sem vagyok benne biztos?
- Nincs baj! - erősködtem
- De látom rajtad!
- Rendben! Tudni akarod?! - csattantam fel
- Igen - suttogta
4 komi (nem kevesebb) után kövi!
