2.rész

Sziasztok!Huh,hát nagyon örülök az első részhez érkező kommenteknek :')
Örülök,hogy elnyertem pár ember tetszését :)
Remélem továbbra is lesznek olvasóim,minél több :)

Harry

 A telefonomon megszólalt az ébresztő, én meg idegbeteg módjára kapcsoltam ki.
Basszus...Suli van...
Visszadőltem az ágyba és vettem egy mély lélegzetet, majd felültem.
Felvettem egy sima fekete pólót és egy farmert. Szanaszét álló göndör fürtjeim meg megpróbáltam valahogy elviselhető kinézetűvé tenni... Azt hiszem sikerült is...
Bementem a fürdőbe, és nekiálltam fogat mosni.Nos a fogaim nem nagyon lesznek már olyan szép fehérek, a cigi miatt.
 - Harry! - hallottam Gemma kiabálását az ajtóból - Siess már, mert én is bemennék! - kopogott be. Leraktam a fogkefét és kinyitottam az ajtót majd nyugtató tekintettel néztem rá és magam elé tartottam kezeimet, mintha csak félnék tőle. Morcosan bement és bevágta maga mögött az ajtót. Reggel mindig ilyen. Kapkod, ideges és mindenen felkapja a vizet.
***

 Kicsit izgultam, mert anyutól se tudtam elköszönni, tekintve,hogy ő már dolgozik, így csak Gemma maradt aki képes belém lelket önteni. Mikor Gemma-val a gimi nagy, bordó keretes ajtajához értünk beállt a görcs a gyomromba. Mielőtt beléphettünk volna, én megtorpantam. Gemma is megállt és felém nézett.
 - Nézd Hazz! - sóhajtott - Innentől már egyedül kell boldogulj - mondta. Szemeimmel a földet pásztáztam, egészen addig, amíg a vállamra helyezte a kezét. Felnéztem zöldes barna szemeibe - Én tudom, hogy megbirkózol vele! - biztatott.  Sikeresen, mert szavai elöntöttek önbizalommal. Kihúztam magam, kezeimmel a vállamon pihenő kézfejéhez nyúltam és óvatosan levettem onnan, az ajtó felé fordultam és mielőtt beléptem volna, küldtem Gemma felé egy mosolyt, amit kis habozás után viszonzott is.
 A folyosón szekrények sorakoztak, amik szépen ki voltak különféle mintákkal díszítve, még voltak olyanok is, amik csak egyszerű kék színűek voltak. Diákok sétálgattak a folyosókon,  vagy kisebb-nagyobb klikkekbe állva beszélgettek a szekrénysorok mellett.Én viszont a mai nap nem teljesen a tanításra érkeztem. Elővettem a papírt, amire rá volt írva,hogy hányas terembe lesz a meghallgatás. Sokáig agyaltunk, hogy mibe lehetek tehetséges,végül Gemma meggyőzött, hogy rappeljek.
 Kétlem,hogy ezzel hülyét fogok magamból csinálni.Talán majd rögtönözök vagy hazudok valamit. Abban úgy is jó vagyok.
 Az első emelet, 12-es termébe volt a meghallgatás, így a lépcsőhöz érve megindultam felfelé, az első lépcsőkanyar után már kettesével szedve a fokokat.
 Rögtön az első terem a 12-es volt. Halkan bekopogtam, majd rögtön be is nyitottam. A nagy terem széle félkörbe volt rakva székekkel és padokkal, amiken sok ember foglalt helyet. Ahogy körbenéztem az emberek arcán láttam,hogy vannak akik eléggé izgulnak és vannak páran, akiknek teljesen kifejezéstelen arca arról árulkodik, hogy nem izgul. Voltak (bár nem sokan) olyanok is akikről arcáról világított a magabiztosság és az optimizmus. A terem egyik üres falánál ült négy ember, akik megállapításom szerint a zsűrik.
 Egy számomra nem különösebben szimpatikus, kék pólós, stréber fejű srác mellett volt csak üres hely. Amíg a szőke lány középen, a zsűrinek énekelt, én lassan átgondoltam, hogy vajon hányan is vagyunk itt a terembe. Csak, hogy biztos legyek benne, hogy hány ember előtt is fogom magam leégetni, kétszer is átszámoltam. A terembe rajtam és a zsűriken kívül még 13-an voltunk.
 A lány befejezte az éneklést a zsűri pedig eldöntötte, hogy alkalmas e arra, hogy a suliba járjon. A lány be is jutott. Mondták a következő nevet, mire egy szőke srác, gitárral a kezében felpattant és leült a kihelyezett székre, majd megpendítette a húrokat, szépen, dallamosan, majd énekelni kezdett. Eléggé jó hangja volt. Miután a zsűri mondta  neki, hogy bejutott, teljesen konkrétan ugrált örömében. Hát nem tudom...
 - Liam Payne! - mondták ki a következő nevet, mire a mellettem ülő srác felállt és ő is énektudását mutatta meg a zsűrinek, ami nem volt semmi. Nagyon ügyes, ahhoz képest, hogy milyen egy strébernek tűnik.

 Fogytak az emberek körülöttem, míg végül már csak én és egy hullámos, barna hajú lány maradtunk. Reménykedtem, hogy őt szólítják előbb, mert legalább akkor csak a zsűrik előtt égek be. De felhagytam ezzel, miután kimondták a nevem. Egy nagy sóhaj kíséretében, hanyagul feltápászkodtam. Előre sétáltam
 - Nos, Harold! - olvasta fel az egyik zsűritag a nevemet a lapról, mire az imént említett sötétbarna hajú lány felkuncogott
 - Harry - javítottam ki. Rühellem, ha Harold-nak hívnak
 - Harry...- ismételte utánam a férfi, majd lenézően rám emelte a tekintetét - Mivel készültél? - tette fel a kérdést, amire magam se tudtam a választ
 - Öhm...- megköszörültem a torkom, majd visszagondoltam az eddig hallott produkciókra. Egy Shakespeare-t előadó csaj és egy zongorista srác kivételével, mindenki énekelt. Erőt vettem magamon, zsebre raktam a kezeimet és félig hátra fordultam a barna hajú lány felé, aki rám mosolygott. Talán még mindig a nevemet találta ennyire viccesnek. Visszafordultam a zsűrihez, kifújtam a mélyen beszívott levegőmet, majd rájuk emeltem tekintetem - Énekelni fogok - próbáltam laza lenni, de a hangomon hallható volt az izgalom
 - Akkor halljuk... - rakta össze a lapjait az egyik zsűri. Az agyam zakatolt, hogy mégis melyik számot énekeljem. Eszembe jutott, az a szám, amit régebben apu kedvenc száma volt, és tudtuk Gemma-val már kívülről. Ez a Wonderwall. Először halkan kezdtem énekelni, majd a zsűrik biztató tekintetét látva, egyre hangosabban és magabiztosabban folytattam. A szám végén megint hátra néztem a lányra, aki vigyorogva felém tartotta a hüvelyk ujját. Mikor az egyik zsűritag elkezdett beszélni, újból előre néztem
 - Nos, mit nem mondjak Harry, olyan ügyes vagy, mint a nővéred - bólintott elismerően az egyik
 - Hát én azt hittem, hogy elájulok a hangodtól! - csapta össze a tenyerét az egyik női zsűritag
 - Jó voltál Harry. Köszöntünk a London Arts-ban - bólintott a harmadik zsűri, mire elmosolyodtam
 - A kezembe nyomtak egy lapot,amin az órarendem volt és pár infó a sulival kapcsolatban-  sarkon fordulva visszamentem a székhez, amin ültem. Felvettem a lapot, amin a terem száma volt felírva. Indultam volna ki a teremből, de a kilincsen megállt a kezem. Érdekelt, hogy mit fog előadni az utolsónak maradt csaj.
 Bátortalanul állt fel és állt a zsűri elé.
 Nekitámaszkodtam az ajtónak és figyeltem őt.
 - Nos, kedves... - nézett a papírjára az egyik zsűritag - ...kedves Natalie! Kezdjen hozzá! - biztatta. Kiemelte a mikrofont az állványból, majd énekelni kezdett. Hangja kizökkentett a valóságból és csakis rá tudtam összpontosítani.  Hihetetlen gyönyörű hangja volt, amivel remekül volt képes játszadozni. Visszatértem a valóságba, amikor befejezte az éneklést. A zsűri kezdett hozzá beszélni. Lenyomtam a kilincset és elhagytam a nem túl nagy termet. Egy dallamos hang söpört végig az iskolán. Kicsöngettek.
 - Harry, Harry, Harry!! - hallottam a hangot a hátam mögül, mire a felém sietősen közeledő nővérem felé fordultam - Na? Mi volt? - érdeklődött
 - Semmi... Csak mától a London Arts-ba járok - vontam vállat, de mikor Gemma felhúzta az egyik szemöldökét már nem bírtam magamba tartani a mosolygást
 - Juuujj, de jóó! - ölelt át hirtelen - És mit csináltál? Rappeltél? -nevetett fel
 - Nem. Énekeltem... - lehajtott fejjel motyogtam. Számomra új az éneklés, és eddig én se tudtam erről a mondhatni, erényemről így képtelen lennék vele dicsekedni. Hisz elég távol áll tőlem ez a dolog
 - M?! - döbbent le - Te?
 - Igen... Úgy tűnik nem csak a kis Gemma-nak lehet tökéletes hangja - szekáltam. Arcán látszott, hogy ezzel most felidegesítettem
 - De... Neked nincs is jó hangod! - érvelt idegesen. Én meg kihasználva a helyzetet, hogy végre én is jó vagyok valamiben, amivel csaknem egy szinten vagyok Gemma-val, tovább húztam az agyát

Louis

 Miután elénekeltem a dalomat, a zsűri sokáig agyalt. Túl sokáig. Féltem, hogy nem kerülök be, mert ez lett volna az egyetlen gimi, ahova gyorsan be tudnék kerülni. Megkönnyebűltem, mikor nagy nehezen kimondták az igent. Kaptam egy órarendet és egy lapot, amin a sulival kapcsolatos információk vannak.
 Haza fele éppen a buszon ülve böngésztem a lapokat amiket kaptam, amikor megcsörrent a telefonom. Eleanor volt az, így boldogan szóltam a telefonba
 - Szia El! - köszöntöttem. Imádom hallani a hangját, de ezúttal más volt
 - Szia - halkan beszélt és egy kicsit erőtlenül. Megrémített.
 - Baj van?! - kérdeztem rémülten. Szeretem Eleanor-t, és bármit megtennék érte. Szörnyű érzés, ha tudatában vagyok, hogy valami nincs rendben vele.
 - Nos...Igen...- szipogta. Hosszadalmasra sikerült a beszélgetésünk, miután nehézkesen elmondta, hogy aznap reggel elvesztette a nagypapáját. Sokáig vigasztaltam,  de telefonba mégsem olyan jó és hatásos, mint élőben. Meg hát, ilyenkor mennyire lehet egy embert megvigasztalni? Nem nagyon...
 De azért minden tőlem telhetőt igyekeztem megtenni. Szerettem volna neki elmondani, hogy felvettek a gimibe, de úgy gondoltam, hogy ez most nem a megfelelő időpont ehhez.Inkább majd este beszélem ezt meg vele.

 Zayn

 Meglepetésemre a zsűritől olyan véleményeket kaptam, hogy 'ritka szép' hangom van meg 'különleges'.Nos, ezt jó tudni, viszont nem nagyon csigázott fel, mikor arról áradoztak, hogy mennyire klassz jövő áll előttem. Kiértem az iskolából és egyből előcsúsztattam a cigit a zsebemből. Nem mondom, hogy egy cseppet sem izgultam, úgyhogy már nagy szükségem volt rá. A buszmegállóban bedobtam a csikket a kukába és az oszlopnak dőlve vártam a buszt.
 - Szia! - hallottam egy női hangot, mire oldalra fordítottam a fejem és a felém haladó szőke lány, kék szemébe néztem. Körülnéztem, hogy biztos legyek abba, hogy nekem köszönt- e. De a buszmegálló és annak környéke jelenleg üres volt - Elvitte a cica a nyelved? - lépett hozzám közelebb. Tekintetem kifejezéstelen maradt, és láttam, hogy ez aggasztja a lányt - Hogy hívnak? - kérdezte miközben átdobta a vállai felett a festett szőke haját
  - Zayn - mondtam egyszerűen
  - Oh, szóval Zayn...- mosolyodott el a lány - Én Lara vagyok - kezdte el ismét dobálni a vasalt loboncát - Te is a London Arts-ba jársz? - kérdezte, mire csak bólintottam. Nem érdekelt, ha itt dobálja magát, mint valami rongybaba. Olyan, mint Skyler volt. Ő sem különb. A két ribanc között, csak a hajuk színe tesz különbséget. Skyler haja barna. De persze festett. Az elején azt hittem, hogy ő más. De elegem lett, hogy minden második srácnak dobálta magát, aztán megkaptam tőle azt a vádat, hogy én megcsalom őt. Bár ez nem igaz, de fogadni mernék, hogy ő bizony megcsalt engem, sőt megkockáztatom, hogy többször is.
 - Felszállsz? - kérdezte, mikor megállt előttünk a busz. Megráztam a fejem - Akkor szia - integetett, majd feltipegett a buszra.

***

 - Zaaaaayn! - hallottam egyből Safaa hangját, mikor beléptem a házba és nem sokkal később magát a kishúgomat is észre vettem felém szaladni. Mikor odaért hozzám nagy lendülettel felkaptam őt.
 - Na hogy ment?- hallottam nagyobbik húgom, Waliyha hangját valahol a nappaliból
 - Asszem egész jól - feleltem. Anyut láttam közeledni, így leraktam Safaa-t és elmeséltem anyunak az egészet

Sajnálom, ha ez a rész nem lett túl jó, de ígérem, hogy a továbbiakban izgalmasabb részeket hozok.
Most csak Harry,Louis és Zayn szemszögéből írtam, de a következőben benne lesz Liam-é és Niall-é is.
Nagyon köszönöm L.T.P.~ -nek (Lizinek) a véleménynyilvánítást.Nagyon sokat jelent :) <3
És persze mindenkinek nagyon köszönöm,aki komizott :)
Várom a komikat :)

1.rész

Sziasztok!!

Örülök,hogy benéztetek és remélem,hogy majd feliratkoztok és hagytok itt nekem pár kommentet.Nagyon örülnék neki.Hát...jó olvasást :) xx

Harry

 Egyszerűen nem értem...Soha nem is értettem és nem is fogom.Nem elég,hogy az általánosba az összes felnőtt azzal az egy bizonyos "hogy megy a suli?,, kérdéssel zaklat,de még az után is viseljem el az iskolával kapcsolatos "Hová mész továbbtanulni?,, kérdéseket?Na azt már nem!

És milyen gáz,hogy a válaszom jelenleg a "sehova,,.

Anyu mindig is mondta,hogy rossz vége lesz,ha nem tanulok.De ő nem tudta rettentő tanulmányi átlagom valódi okát.Csak egy valaki tudja.Gemma,a nővérem.Neki mondtam csak el,hogy már két éve éjszakákat bulizom át,hogy egy kezemen nem tudnám megszámolni,hogy eddig hány lánnyal voltam és,hogy az utóbbi időben már a cigire is rákaptam.

 Gemma mindig próbált lebeszélni,de nem akart erőszakoskodni,hisz anyuval ellentétbe ő tudja jól,hogy nem szólhat bele az életembe.

Én szeretek így élni.

 De anyu szemébe én csak egy lázadó tinédzser vagyok aki nem hajlandó tanulni.

-Ébresztő!Csipkerózsika!-hallottam reggel Gemma hangját,mire fáradtan kinyitottam a szemem és az ágyam szélén ülő nővéremre néztem.Felültem és ,egy ásítás kíséretében megdörzsöltem a szemeimet

 -Hány óra van?-kérdeztem a reggeli rekedtes hangomon.

 -Délután fél egy!-közölte szemrehányóan

 -És miért keltettél fel?-dőltem vissza morcosan az ágyba

 -Mindösszesen három okból-mutatta felém három ujját-Az első,hogy ha nem keltelek fel,akkor estig alszol...-erre csak reakcióként megforgattam a szemem-A második,hogy közöljem,hogy most hamar heverd ki a másnaposságot,mert...és most jön a harmadik ok!Heverd ki,mert bejuttattalak egy gimibe!!-mondta ki,mire érdeklődve felültem az ágyból és a szemébe néztem

 -Én nem vagyok másnapos!-mondtam miközben rámeredtem

 -Tudod,nemrég felvettek engem a London Arts-ba...-mondta figyelmen kívül az előbbi mondatom.Összeszorítottam a szemem és erősen reménykedtem,hogy nem az lesz a mondat második fele,hogy engem is bejuttatott oda-És sikerült rávennem a dirit,hogy téged is felvegyen!Ugyanis,itt kevésbé nézik a tanulmányi átlagot.Itt a tehetség számít.Ez egy művész gimi!

 -Éppen ezért felejtsd el,hogy én oda fogok menni!Miben vagyok tehetséges?-tártam szét a karom

 -Nos...öhm...hát tudod...majd kiderítjük-kínosan elmosolyodott,majd felállt az ágyamról-Öltözz fel!Fél óra múlva legyél lent a konyhába,mert ma sok dolgunk van.Anyu korán elment Bradford-ba,és csak holnap jön haza-mondta és az ajtó felé indult,de utána szóltam

 -Várj!-megfordult-Minek ment Bradford-ba?

 -A meló miatt...Többet én sem tudok-elmosolyodott,majd elhagyta a szobámat

Hát ez nagyszerű...felvettek egy gimibe,ahova csak kivételes tehetségeket vesznek fel,úgy,hogy nekem semmihez nincs tehetségem.Na jó van pár dolog,de ha arról tudnának,nem hinném,hogy díjazná az ottani tantestület(sőt semmilyen tantestület) és azt meg még kevésbé hinném,hogy felvennének.

Hála Gemma-nak most fogok tudni továbbtanulni...egy művészgimiben.Nos,talán mert azt hiszik,hogy én is olyan tehetséges vagyok,mint ő...Ez a másik dolog amit utálok a felnőttekbe.Mindig a nővéremhez hasonlítanak és bár szeretem Gemma-t de ő mindenben jobb nálam és elvárják,hogy én is olyan jó legyek mindenben mint ő.Na azt várhatják...

Niall

 Amióta az eszemet tudom,imádok énekelni.Mindenem az éneklés.Szeretnék majd egy nap ebből megélni.12 éves korom óta van egy kiszemelt gimi,ami segítene megvalósítani az álmaimat.Ahova igazi művészeket vesznek fel.Olyanokat,akikből talán még lehet valaki.Ez a gimi pedig a London Arts.Mindennél jobban szerettem volna oda menni,ezért máshova nem is felvételiztem.Csak is oda.

 -Niall!-hallottam anyu kiabálását odalentről

 -Igen?!-ordítottam vissza

 -Gyere?!-leraktam az éjjeliszekrényemre a könyvemet és feltápászkodtam az ágamról. Kijjebb  nyitottam a behajtott ajtót és elhagyva a szobámat letrappoltam a lépcsőn.Anyu egy borítékot tartott a kezében,amiről messziről virított a ''London Arts'' felirat.Felcsillant a szemem és gyorsabb léptekkel mentem anyu felé,majd izgatottan megálltam előtte

 -Szeretném,ha te néznéd meg-nyújtotta felém a zárt borítékot

 -Huh,hát oké-vettem el félve.Felnyitottam a borítékot és összeszorított szemekkel húztam ki belőle a lapot.Kinyitottam a szemeimet,anyura néztem aki biccentett egyet a fejével a kezembe tartott lap felé,mire én is oda néztem és elkezdtem magamban olvasni a sorokat.

                                             "Igazgatónk,Martin Johnson vélése szerint Niall Horan,amennyiben                  biztosan szeretne iskolán oktatásában részt venni,jöjjön be a feljebb említett időpontban egy meghallgatásra,,

 Felnéztem a levélből és anyura néztem aki izgatottan figyelt.Arcom kifejezéstelen volt,mire enyhe rémületet véltem felfedezni vonásaiba.Majd féloldalasan elmosolyodtam mire ő is mosolygásba fogott,végül egy teljes vigyor terült ez az arcomon és egy kicsit felugrottam és megöleltem anyut.

 -Behívtak!-mondtam vidáman

 -Onnantól meg már minden simán megy,hisz ha meghallanak tutira bekerülsz!-biztatott anyu lelkesen

 -Miről van szó?!-csapta ki apa a dolgozó szoba ajtaját.Ritkán érdekli,hogy mi van velem.Vagy anyuval vagy George-val. De ha néha napján mégis csak rákérdez,akkor hihetetlen ellenszenves tud lenni

 -Csak valószínűleg bekerültem abba a gimibe ahova szerettem volna-magyaráztam halkan

 -Melyikbe?-hangsúlya amolyan "nemtörődöm,, volt,de mégis faggatott

 -A...London Arts-ba...-mondtam

 -Mi lesz belőled fiam?Egy ócska éneklő kis senki?-kérdezte gúnyosan

 -Ne mondj neki ilyeneket?Hallottad már énekelni?Nagyon ügyes!-próbált anya védeni,de közbeléptem

 -Igen!Egy éneklő senki leszek,de legalább szeretni fogom azt amit csinálok!Lehet,hogy nem fog összejönni,de legalább majd elmondhatom magamról,hogy igen,én megpróbáltam!

 -Márpedig nem mész te oda!-kötekedett-Az én fiamból nem lesz egy éneklő majom!Te több vagy ennél?A bátyád képes volt normális gimit választani!!Te miért nem?!

 -Te ebbe nem szólhatsz bele!-ráztam a fejem

 -Amíg kiskorú vagy és az én házamba laksz,addig azt csinálod amit én mondok!-ordított rám-És tudtommal 15 éves vagy!

 -Tizenhat...-motyogtam halkan

 -Akkor annyi!!Azt ajánlom keress egy rendes gimit!-a gyomrom görcsbe rándult és az egész testem megfeszült a dühtől,de nem mertem cselekedni.Apám mindig is bunkó és kegyetlen volt.A régebbi emlékek a felszínre törtek bennem.

'Tizenkét éves voltam.Éjszaka volt.Lentről kiabálást hallottam.Leosontam a lépcsőn.Belestem a konyhába.Láttam,ahogy apa megüti anyát.Anyu a földre esett.Sírva szaladtam vissza az emeletre,egyenesen George szobájába.Nem hitt nekem.Én mindig is tudtam,hogy apu egy szemét.De sose gondoltam volna,hogy megütné anyát.'

 Azóta gyűlölöm őt.De gyengének érzem magam ahhoz,hogy szembeszálljak vele.Talán mert az is vagyok...gyenge.

 NEM!Ez az ember nem tilthatja meg,hogy a London Art-ba járjak!NEM...

Liam

 Reggel nyolckor az órám pittyogására keltem.Nemsokára elkezdődik a suli,úgyhogy szoknom kell a korán kelést.Kimásztam az ágyból,felvettem a pólóm és a farmerom,majd lementem a lépcsőn.Anya és apa jó üzletemberek révén már dolgozni mentek.Eléggé keveset vannak itthon.Nekem pedig se testvérem,se barátaim.

 Minden évben máshol jártam suliba.Sőt volt,hogy egy évben több helyen is.Rengeteget utazgattunk anyuék munkája miatt.De apu azt ígérte,hogy ha elkezdem a gimit,végre maradhatunk itt Londonba.A tanulmányi átlagaim miatt,ami minden évbe csaknem kitűnő volt,nem aggódtam amiatt,hogy nem vesznek fel.A város össze jó gimiébe felvételiztem.Így ha több helyre felvesznek,akkor majd tudok válogatni.

 Megreggeliztem és felmentem a szobámba.Leültem az ágyra és merengve végignéztem a szobámon.Megakadt a szemem a sarokban lévő fekete gitáron amit még régebben kaptam anyuéktól.Felálltam és levettem az állványról,majd visszahátráltam vele az ágyamra.Törökülésbe foglaltam helyet és az ölembe vettem a gitárt.Pengetni kezdtem.Ahogy néztem a húrokat,beugrott pár akkord,amiket még kisebb koromba tanultam.Régen nagyon szerettem gitározni.De mikor egyre keményebb lett a suli,már sajnos nem jutott rá időm,majd lassan meg is feledkeztem róla és hagytam a sarokban porosodni.

 Csak pengettem a húrokat,és lefogtam az akkordokat.Észre sem vettem közben,hogy pár dallamos szó,egy-két dalrészlet hagyja el a szám,és telíti be a szobát.

 A telefonom csörgésére zuhantam vissza a valóságba.Magam mellé helyeztem a gitárt,majd felvettem az éjjeliszekrényemről a mobilom

 -Szia anyu-szóltam bele

 -Szia kicsim!Csak azért hívlak,hogy ma csak nagyon későn jövünk,ne aggódj majd!Szia-és le is tette.Nagyot sóhajtottam,majd elhagyva a szobámat,lementem a lépcsőn.Kimentem a bejárati ajtón és a postaláda felé haladva reméltem,hogy elküldték már a gimikből a visszajelzéseket.Egy darab levélvolt benne.

Kivettem a ládából,majd visszacsuktam.A borítékon színes betűkkel virított a 'London Arts' felirat.Furcsán néztem a borítékra.Mennyire lehet komoly egy olyan gimi,aminek a neve színes felirattal van írva?

Bevittem a házba a borítékot,majd óvatosan felbontottam.Szememmel elolvastam a sorokat.

Mi??Ez egy művészeti iskola??Tehetségeseknek??

 És engem meg behívtak egy meghallgatásra.Ez különös...én nem is emlékszem,hogy ide jelentkeztem volna.

Zayn

 -Zayn!Zayn!Ébredj!-hallottam a vékony hangot,majd pár pillanattal később éreztem ahogy valaki a gyomromra ugrik,majd elkezd ugrálni az ágyamon.Safa, a kishúgom volt az.

 -Hagyjál!-mormogtam ,majd a fejem a párnámba temettem

 -Kelj feel!-vinnyogott tovább

 -Mi van?-könyököltem fel és néztem felé.Édes kislányos hangján felnevetett mikor rám nézet,majd a hajamat kezdte fogdosni,és igazgatni

 -Úgy nézel ki mint egy oroszlán akinek fekete a sörénye-nevetett.Megragadtam vékony csuklóit,és elhúztam a hajamtól

 -Ezt majd én megcsinálom-mutattam a hajamra

 -De én jobban tudom!-kötekedett és nevetve ismét a hajam felé nyúlt.Megint megfogtam a kezeit és eltoltam onnan,de továbbra is erősködött.Ezúttal nem engedtem el a csuklóját,így gyengéd szorításomból nem tudott kiszabadulni.Kacagva erőlködött,hogy kihúzza kezeit az enyéimből,én meg vigyorogva néztem őt.

 -Safa,kértem,hogy szólj Zaynnek,hogy jöjjön le!-lépett be anya két borítékkal

 -Nem enged el!-nézett anyura

 -Zayn,engedd el a húgodat és figyelj ide egy kicsit!-mondta anyu,miközben közelebb jött és leült az ágyam szélére.Elengedtem Safa-t,aki csak nyugodtam ült továbbra is a hasamon,majd anyura figyeltem-Két gimiből érkezett visszajelzés-mutatta felém a két zárt borítékot

 -Ezt válaszd!-mutatott Safa,kicsi ujjával az egyik színes borítékra.Figyelmen kívül hagytam kishúgom szavait és inkább kivettem anyu kezéből az egyik borítékot és bontogatni kezdtem.Színes ,szép és vidám volt.A személyiségem gyökeres ellentéte.Meghallgatásra hívtak.Az egy dolog,hogy van tehetségem az énekléshez,de nem abból akarok megélni.

 Felnyitottam a másodikat is.Az iskola logója szürke volt az iskola neve,pedig feketével volt felírva.Behívtak szóbelizni.

 -Nem hittem volna,hogy a London Arts-ból visszahívnak-mondtam-Nem is értem minek jelentkeztem oda...-pedig nagyon is tudtam. Skyler miatt.A három napja már csak volt barátnőm miatt.Okkal-ok nélkül,de szakított velem.Fél év után.Ő vett rá,hogy felvételizzek oda,csak mert ő is szeretne bejutni

 -Zayn,a London Arts egy erős suli,míg ez a másik igen gyenge.Ez a két választásod van-mondta anyu

 -Én ezt választom!-mutatott ismét Safa a színes borítékra

 -Én is arra voksolnék-nézett felém anya

 -Ahj-dőltem le a párnámra.Nem nagyon akarok oda menni.De a másik választásom egy tök gyenge gimi-Legyen-sóhajtottam

 Louis

 A telefonom csörgésére ébredtem.Kinyitottam a szemem,és egy pillanatra elgondolkoztam hogy hol vagyok...Aztán leesett,hogy tegnap költöztünk ide,az új házunkba,Londonba.Hátrahagyva mindent.Szörnyű volt otthagyni a barátaimat,a környéket,az utcát,a házat,a szomszédokat,magát Doncaster-t és legfőképpen Eleanort.A barátnőmet.Mindennél jobban szeretem már több mint egy éve.Ő a mindenem,akit most ott kellett hagynom.

 A telefonom képernyőjére néztem,ahol Eleanor gyönyörű arca látszott.Elmosolyodtam és felvettem

 -Szia kicsim!-mondtam rekedten

 -Felébresztettelek?-kérdezte

 -Igen,de nem baj...-mosolyogtam

 -Milyen London?

 -Nem sokat láttam még belőle,mert tegnap este értünk csak ide,aztán meg még pakoltunk

 -A kicsiknek hogy viselik??-kérdezte,célozva az 5 kishúgomra

 -Ők szeretik,de nekem nagyon hiányzik Doncaster...meg te is-tettem hozzá vigyorogva

 -Oh,te is hiányzol...De le kell most tennem.Még beszélünk.Szeretlek.Szia

Sóhajtva nyomtam ki a telefonom és tettem le az éjjeliszekrényemre.Kimásztam az ágyból,majd kimentem a szobámból

 -Jóreggelt-köszöntött anyu mosolyogva a konyhában

 -Hali-ültem fel a pultra

 -Baj van?-kérdezte anyu

 -Igen-mondtam morcosan-Nem akarok itt lenni-sóhajtottam

 -Tudom kicsim,de itt jobb lesz hidd el-jött közelebb anyu

 -Huuuu eberekk!Naagy hírem van!!-rontott be a konyhába Mark,a nevelőapám.Mind a ketten kicsit furcsán néztünk rá,de mégis érdeklődve

 -Louis!-mutatott felém,mire kissé hátra hőköltem

 -Igen?-kérdezte furám hangsúlyozva

 -Te!-jött közelebb

 -Én...-ismételtem halkan

 -Te bejutottál a London Arts-ba!-jelentette ki színpadiasan

 -A mibe?-kérdeztem vissza

 -Egy itteni gimi.Tehetségeknek.Pont neked való!

 -Nekem?-kérdeztem-Tudtommal nem vagyok tehetséges

 -De az vagy!Cuki kis hangod van!-magyarázta Mark

 -Cuki?-húztam fel az egyik szemöldököm

 -Ne kérdezz!Örülj!...És szíveseen-húzta ki magát

 -Hát..kösz-anyu csendben nézte az érdekes jelenetet.Leszálltam a pultról és elhagytam a konyhát...Ezt még fel kell dolgoznom...

Ha tetszett iratkozz fel és hagyj nekem komit :)