2.rész

Sziasztok!Huh,hát nagyon örülök az első részhez érkező kommenteknek :')
Örülök,hogy elnyertem pár ember tetszését :)
Remélem továbbra is lesznek olvasóim,minél több :)

Harry

 A telefonomon megszólalt az ébresztő, én meg idegbeteg módjára kapcsoltam ki.
Basszus...Suli van...
Visszadőltem az ágyba és vettem egy mély lélegzetet, majd felültem.
Felvettem egy sima fekete pólót és egy farmert. Szanaszét álló göndör fürtjeim meg megpróbáltam valahogy elviselhető kinézetűvé tenni... Azt hiszem sikerült is...
Bementem a fürdőbe, és nekiálltam fogat mosni.Nos a fogaim nem nagyon lesznek már olyan szép fehérek, a cigi miatt.
 - Harry! - hallottam Gemma kiabálását az ajtóból - Siess már, mert én is bemennék! - kopogott be. Leraktam a fogkefét és kinyitottam az ajtót majd nyugtató tekintettel néztem rá és magam elé tartottam kezeimet, mintha csak félnék tőle. Morcosan bement és bevágta maga mögött az ajtót. Reggel mindig ilyen. Kapkod, ideges és mindenen felkapja a vizet.
***

 Kicsit izgultam, mert anyutól se tudtam elköszönni, tekintve,hogy ő már dolgozik, így csak Gemma maradt aki képes belém lelket önteni. Mikor Gemma-val a gimi nagy, bordó keretes ajtajához értünk beállt a görcs a gyomromba. Mielőtt beléphettünk volna, én megtorpantam. Gemma is megállt és felém nézett.
 - Nézd Hazz! - sóhajtott - Innentől már egyedül kell boldogulj - mondta. Szemeimmel a földet pásztáztam, egészen addig, amíg a vállamra helyezte a kezét. Felnéztem zöldes barna szemeibe - Én tudom, hogy megbirkózol vele! - biztatott.  Sikeresen, mert szavai elöntöttek önbizalommal. Kihúztam magam, kezeimmel a vállamon pihenő kézfejéhez nyúltam és óvatosan levettem onnan, az ajtó felé fordultam és mielőtt beléptem volna, küldtem Gemma felé egy mosolyt, amit kis habozás után viszonzott is.
 A folyosón szekrények sorakoztak, amik szépen ki voltak különféle mintákkal díszítve, még voltak olyanok is, amik csak egyszerű kék színűek voltak. Diákok sétálgattak a folyosókon,  vagy kisebb-nagyobb klikkekbe állva beszélgettek a szekrénysorok mellett.Én viszont a mai nap nem teljesen a tanításra érkeztem. Elővettem a papírt, amire rá volt írva,hogy hányas terembe lesz a meghallgatás. Sokáig agyaltunk, hogy mibe lehetek tehetséges,végül Gemma meggyőzött, hogy rappeljek.
 Kétlem,hogy ezzel hülyét fogok magamból csinálni.Talán majd rögtönözök vagy hazudok valamit. Abban úgy is jó vagyok.
 Az első emelet, 12-es termébe volt a meghallgatás, így a lépcsőhöz érve megindultam felfelé, az első lépcsőkanyar után már kettesével szedve a fokokat.
 Rögtön az első terem a 12-es volt. Halkan bekopogtam, majd rögtön be is nyitottam. A nagy terem széle félkörbe volt rakva székekkel és padokkal, amiken sok ember foglalt helyet. Ahogy körbenéztem az emberek arcán láttam,hogy vannak akik eléggé izgulnak és vannak páran, akiknek teljesen kifejezéstelen arca arról árulkodik, hogy nem izgul. Voltak (bár nem sokan) olyanok is akikről arcáról világított a magabiztosság és az optimizmus. A terem egyik üres falánál ült négy ember, akik megállapításom szerint a zsűrik.
 Egy számomra nem különösebben szimpatikus, kék pólós, stréber fejű srác mellett volt csak üres hely. Amíg a szőke lány középen, a zsűrinek énekelt, én lassan átgondoltam, hogy vajon hányan is vagyunk itt a terembe. Csak, hogy biztos legyek benne, hogy hány ember előtt is fogom magam leégetni, kétszer is átszámoltam. A terembe rajtam és a zsűriken kívül még 13-an voltunk.
 A lány befejezte az éneklést a zsűri pedig eldöntötte, hogy alkalmas e arra, hogy a suliba járjon. A lány be is jutott. Mondták a következő nevet, mire egy szőke srác, gitárral a kezében felpattant és leült a kihelyezett székre, majd megpendítette a húrokat, szépen, dallamosan, majd énekelni kezdett. Eléggé jó hangja volt. Miután a zsűri mondta  neki, hogy bejutott, teljesen konkrétan ugrált örömében. Hát nem tudom...
 - Liam Payne! - mondták ki a következő nevet, mire a mellettem ülő srác felállt és ő is énektudását mutatta meg a zsűrinek, ami nem volt semmi. Nagyon ügyes, ahhoz képest, hogy milyen egy strébernek tűnik.

 Fogytak az emberek körülöttem, míg végül már csak én és egy hullámos, barna hajú lány maradtunk. Reménykedtem, hogy őt szólítják előbb, mert legalább akkor csak a zsűrik előtt égek be. De felhagytam ezzel, miután kimondták a nevem. Egy nagy sóhaj kíséretében, hanyagul feltápászkodtam. Előre sétáltam
 - Nos, Harold! - olvasta fel az egyik zsűritag a nevemet a lapról, mire az imént említett sötétbarna hajú lány felkuncogott
 - Harry - javítottam ki. Rühellem, ha Harold-nak hívnak
 - Harry...- ismételte utánam a férfi, majd lenézően rám emelte a tekintetét - Mivel készültél? - tette fel a kérdést, amire magam se tudtam a választ
 - Öhm...- megköszörültem a torkom, majd visszagondoltam az eddig hallott produkciókra. Egy Shakespeare-t előadó csaj és egy zongorista srác kivételével, mindenki énekelt. Erőt vettem magamon, zsebre raktam a kezeimet és félig hátra fordultam a barna hajú lány felé, aki rám mosolygott. Talán még mindig a nevemet találta ennyire viccesnek. Visszafordultam a zsűrihez, kifújtam a mélyen beszívott levegőmet, majd rájuk emeltem tekintetem - Énekelni fogok - próbáltam laza lenni, de a hangomon hallható volt az izgalom
 - Akkor halljuk... - rakta össze a lapjait az egyik zsűri. Az agyam zakatolt, hogy mégis melyik számot énekeljem. Eszembe jutott, az a szám, amit régebben apu kedvenc száma volt, és tudtuk Gemma-val már kívülről. Ez a Wonderwall. Először halkan kezdtem énekelni, majd a zsűrik biztató tekintetét látva, egyre hangosabban és magabiztosabban folytattam. A szám végén megint hátra néztem a lányra, aki vigyorogva felém tartotta a hüvelyk ujját. Mikor az egyik zsűritag elkezdett beszélni, újból előre néztem
 - Nos, mit nem mondjak Harry, olyan ügyes vagy, mint a nővéred - bólintott elismerően az egyik
 - Hát én azt hittem, hogy elájulok a hangodtól! - csapta össze a tenyerét az egyik női zsűritag
 - Jó voltál Harry. Köszöntünk a London Arts-ban - bólintott a harmadik zsűri, mire elmosolyodtam
 - A kezembe nyomtak egy lapot,amin az órarendem volt és pár infó a sulival kapcsolatban-  sarkon fordulva visszamentem a székhez, amin ültem. Felvettem a lapot, amin a terem száma volt felírva. Indultam volna ki a teremből, de a kilincsen megállt a kezem. Érdekelt, hogy mit fog előadni az utolsónak maradt csaj.
 Bátortalanul állt fel és állt a zsűri elé.
 Nekitámaszkodtam az ajtónak és figyeltem őt.
 - Nos, kedves... - nézett a papírjára az egyik zsűritag - ...kedves Natalie! Kezdjen hozzá! - biztatta. Kiemelte a mikrofont az állványból, majd énekelni kezdett. Hangja kizökkentett a valóságból és csakis rá tudtam összpontosítani.  Hihetetlen gyönyörű hangja volt, amivel remekül volt képes játszadozni. Visszatértem a valóságba, amikor befejezte az éneklést. A zsűri kezdett hozzá beszélni. Lenyomtam a kilincset és elhagytam a nem túl nagy termet. Egy dallamos hang söpört végig az iskolán. Kicsöngettek.
 - Harry, Harry, Harry!! - hallottam a hangot a hátam mögül, mire a felém sietősen közeledő nővérem felé fordultam - Na? Mi volt? - érdeklődött
 - Semmi... Csak mától a London Arts-ba járok - vontam vállat, de mikor Gemma felhúzta az egyik szemöldökét már nem bírtam magamba tartani a mosolygást
 - Juuujj, de jóó! - ölelt át hirtelen - És mit csináltál? Rappeltél? -nevetett fel
 - Nem. Énekeltem... - lehajtott fejjel motyogtam. Számomra új az éneklés, és eddig én se tudtam erről a mondhatni, erényemről így képtelen lennék vele dicsekedni. Hisz elég távol áll tőlem ez a dolog
 - M?! - döbbent le - Te?
 - Igen... Úgy tűnik nem csak a kis Gemma-nak lehet tökéletes hangja - szekáltam. Arcán látszott, hogy ezzel most felidegesítettem
 - De... Neked nincs is jó hangod! - érvelt idegesen. Én meg kihasználva a helyzetet, hogy végre én is jó vagyok valamiben, amivel csaknem egy szinten vagyok Gemma-val, tovább húztam az agyát

Louis

 Miután elénekeltem a dalomat, a zsűri sokáig agyalt. Túl sokáig. Féltem, hogy nem kerülök be, mert ez lett volna az egyetlen gimi, ahova gyorsan be tudnék kerülni. Megkönnyebűltem, mikor nagy nehezen kimondták az igent. Kaptam egy órarendet és egy lapot, amin a sulival kapcsolatos információk vannak.
 Haza fele éppen a buszon ülve böngésztem a lapokat amiket kaptam, amikor megcsörrent a telefonom. Eleanor volt az, így boldogan szóltam a telefonba
 - Szia El! - köszöntöttem. Imádom hallani a hangját, de ezúttal más volt
 - Szia - halkan beszélt és egy kicsit erőtlenül. Megrémített.
 - Baj van?! - kérdeztem rémülten. Szeretem Eleanor-t, és bármit megtennék érte. Szörnyű érzés, ha tudatában vagyok, hogy valami nincs rendben vele.
 - Nos...Igen...- szipogta. Hosszadalmasra sikerült a beszélgetésünk, miután nehézkesen elmondta, hogy aznap reggel elvesztette a nagypapáját. Sokáig vigasztaltam,  de telefonba mégsem olyan jó és hatásos, mint élőben. Meg hát, ilyenkor mennyire lehet egy embert megvigasztalni? Nem nagyon...
 De azért minden tőlem telhetőt igyekeztem megtenni. Szerettem volna neki elmondani, hogy felvettek a gimibe, de úgy gondoltam, hogy ez most nem a megfelelő időpont ehhez.Inkább majd este beszélem ezt meg vele.

 Zayn

 Meglepetésemre a zsűritől olyan véleményeket kaptam, hogy 'ritka szép' hangom van meg 'különleges'.Nos, ezt jó tudni, viszont nem nagyon csigázott fel, mikor arról áradoztak, hogy mennyire klassz jövő áll előttem. Kiértem az iskolából és egyből előcsúsztattam a cigit a zsebemből. Nem mondom, hogy egy cseppet sem izgultam, úgyhogy már nagy szükségem volt rá. A buszmegállóban bedobtam a csikket a kukába és az oszlopnak dőlve vártam a buszt.
 - Szia! - hallottam egy női hangot, mire oldalra fordítottam a fejem és a felém haladó szőke lány, kék szemébe néztem. Körülnéztem, hogy biztos legyek abba, hogy nekem köszönt- e. De a buszmegálló és annak környéke jelenleg üres volt - Elvitte a cica a nyelved? - lépett hozzám közelebb. Tekintetem kifejezéstelen maradt, és láttam, hogy ez aggasztja a lányt - Hogy hívnak? - kérdezte miközben átdobta a vállai felett a festett szőke haját
  - Zayn - mondtam egyszerűen
  - Oh, szóval Zayn...- mosolyodott el a lány - Én Lara vagyok - kezdte el ismét dobálni a vasalt loboncát - Te is a London Arts-ba jársz? - kérdezte, mire csak bólintottam. Nem érdekelt, ha itt dobálja magát, mint valami rongybaba. Olyan, mint Skyler volt. Ő sem különb. A két ribanc között, csak a hajuk színe tesz különbséget. Skyler haja barna. De persze festett. Az elején azt hittem, hogy ő más. De elegem lett, hogy minden második srácnak dobálta magát, aztán megkaptam tőle azt a vádat, hogy én megcsalom őt. Bár ez nem igaz, de fogadni mernék, hogy ő bizony megcsalt engem, sőt megkockáztatom, hogy többször is.
 - Felszállsz? - kérdezte, mikor megállt előttünk a busz. Megráztam a fejem - Akkor szia - integetett, majd feltipegett a buszra.

***

 - Zaaaaayn! - hallottam egyből Safaa hangját, mikor beléptem a házba és nem sokkal később magát a kishúgomat is észre vettem felém szaladni. Mikor odaért hozzám nagy lendülettel felkaptam őt.
 - Na hogy ment?- hallottam nagyobbik húgom, Waliyha hangját valahol a nappaliból
 - Asszem egész jól - feleltem. Anyut láttam közeledni, így leraktam Safaa-t és elmeséltem anyunak az egészet

Sajnálom, ha ez a rész nem lett túl jó, de ígérem, hogy a továbbiakban izgalmasabb részeket hozok.
Most csak Harry,Louis és Zayn szemszögéből írtam, de a következőben benne lesz Liam-é és Niall-é is.
Nagyon köszönöm L.T.P.~ -nek (Lizinek) a véleménynyilvánítást.Nagyon sokat jelent :) <3
És persze mindenkinek nagyon köszönöm,aki komizott :)
Várom a komikat :)